Szlovénia

Szlovénia

Szlovéniában a sokszínűség ragadja meg az embereket, bárki tér is haza onnan. Ennyi látnivaló és élmény ilyen kis helyen. Merre is járunk? Az Alpok, a Kárpát-medence, és az Adriai tenger találkozásánál, Olaszország, Ausztria, Horvátország és Magyarország között. Az ország fővárosa Ljubljana , mely egyben az ország központja is, innen az ország bármely részére egyszerűen eljuthatunk. Nyugat felé véve az irányt máris egy teljesen új kép fogad bennünket, sziklás, karsztos fennsík tárul elénk, több mint 8000 föld alatti barlanggal. A mediterrán világ is kevesebb mint egy órás utazás, észak felé pedig alig fél órás út után az Alpok hegyvonulatai tárulnak elénk. Magas hegycsúcsok, kristálytiszta hegyi folyók és patakok, tavak, túraútvonalak százai, a kikapcsolódás és rekreáció teljes tárházát kínálják a kikapcsolódni vágyóknak. Dél felé indulva alig egy óra utazás után érintetlen erdőben találjuk magunkat, észak felé pedig, a magyar határ közelében a borvidékek és termálfürdők nyújtanak felejthetetlen élményt.

A változatosság nem az egyetlen vonzó dolog Szlovéniában. Mindegyik térségnek, régiónak megvan a maga karaktere és sajátos konyhája. Mindenhol érdemes kipróbálni, a csak arra a régióra jellemző saját készítésű és ízesítésű kenyereket, kolbászokat, sonkákat, valamint a saját készítésű borokat.

Szlovéniában rengeteg utazási célpont, last minute nyaralás, utazási lehetőség található meg. 

A Júlia Alpok legnagyobb része a Triglav Nemzeti Park területén található meg, mely az egyik legnagyobb területű nemzeti park Európában. Itt található Bled, csodálatos tavával melyen a kis sziget a templommal csodálatos látványt nyújt. Bohinj, megannyi túra kiindulópontja és Kranjska Gora is, a híres síterület. 

A szlovén tengerpart, ugyan mindössze 47 km hosszú, de annál több lehetőséget kínál.  Természeti és kulturális örökségek tárháza található itt. A legnépszerűbb utazási célpontok a csodálatos középkori kis városok, Koper, Izola, Piran, Portorozs. Ezek közül Piran óvárosa műemlékvédelem alatt áll.

A Karsztvidéken a víz és a mészkő egyedi arculatot adott a vidéknek. Egyik a felszín felett a másik alatta található, több mint 8000 karszt barlanggal. Ezek közül is a leghíresebb a Postojna cseppkőbarlang, mely szépségét kisvonattal és gyalog lehet bejárni. A másik leghíresebb, mely UNESCO Világörökség alatt áll, a Skocjan barlang. Erre található a lipicai ménes istállója is.

Pohorje és a Maribor régió népszerű borairól, Pohorje sípályáiról, síversenyiről. A várost 50 kilométernyi borút veszi körül, itt találhatóak Európa legrégebbi borospincéi is.